Magamról

Kapcsolat

Dátán Zita 20/529-55-58 datanzita@gmail.com

Így készül a mesefal

2011.02.14. 19:28 Dátán Zita

I. lépés

Az első munkafázis mindig a tervezés. Lehetnek konkrét elképzelések vagy csak főbb irányvonalak, mindig ezek ismeretében választom ki azokat a képeket, amelyek alapjául szolgálnak a végső kompozíciónak. Ezt követően megkezdődik a tervezés (általában rögtön nagyított formában).

II. lépés

A második munkafázisban kerül az elkészített terv a falra, először csak egy speciális papír segítségével. Ebben a szakaszban lehet a megrendelő elképzelésével összehangoltan a helyiség adottságait is figyelembe véve, meghatározni a festmény pontos helyét. Ennek a módszernek több előnye is van a hagyományos felrajzoláshoz képest: előszöris tudni kell, hogy nem mindig ugyanolyan tetszetős egy kép a teljes falat kitöltve, mint a megelőző A4-es tervezeten. Így lehetőség van rá, hogy akár ebben a fázisban, elvetésre kerüljön. További előnye, hogy az előkészítés, vagyis a rajzolás első akár 10-15 órájában nem szükséges rabolni a megrendelő idejét, hiszen a tervezés teljes egészében megvalósítható házon kívül.

Amennyiben a tervezet elnyeri a megrendelő tetszését, a speciális alap segítségével könnyen felvihető a falra.

III. lépés

A festés. Elkezdődik az üres vonalak, sápatag kompozíció, színekkel való kitöltése. Ez a szakasz (adottságoktól, mérettől függően), több napot, akár hetet is igénybe vehet.

Először a főbb alapok, hátterek kerülnek kifestésre, majd következik a szélek tisztázása, hézagok kitöltése.

A kész mesefal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: 001

A bejegyzés trackback címe:

http://falfesto.blog.hu/api/trackback/id/tr682659068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.